Röviden a levendula gondozásáról

Ha a levendula gondozását egy szóban szeretnénk összefoglalni, akkor talán az egyszerűség a legmegfelelőbb jelző. A levendula az egyik legkönnyebben gondozható és legsokoldalúbb gyógy- és fűszernövény! Mivel évelő, egyszer elültetjük, és akár 10 évig hűségesen virágzik!

levendula kert

A levendula gondozása nem igényel különleges technikát, ha nem öntözzük úgy is jó, tápanyag utánpótlásra, trágyázásra sincs igazából szüksége, kivéve az ültetési időszak után. Míg jól be nem gyökeresedik és növekedésnek nem indul, azért ne hagyjuk teljesen magára. Szóval keveset kér és mégis sokat ad: szép is, hasznos is, igazán szeretni való növény.

szeretnivaló levendula

Természetesen azért van amit szeret a levendula, és ez a napfény, ebből jöhet bármennyi! Intenzív növekedéssel és sok-sok virággal hálálja meg. Talaj tekintetében a meszes, jó vízelvezetésű talajon fejlődik leginkább, de másfajta talajon is megél, és azt se bánja ha köves, vagy lejtős rézsű – csak nyitott, napsütötte részen legyen. Árnyékos helyre ne ültessük, mert ott csak sínylődik.

könnyű gondozás

Fotó: Shutterstock - Stefano Cavoretto

Kevés kártevő és betegség

Ha több levendulát ültetünk, akkor figyeljünk oda az ültetési távolságra, mivel elég nagyra nő! Vannak kifejezetten törőe fajták is amelyek jól megférnek egy sziklakertben is. Ha félgömb alakú növényt szeretnénk, akkor min. 50 cm legyen a két növény között, ha szegélyként ültetjük, akkor ennél kevesebb is lehet, nem baj ha összeérnek a bokrok.

rózsa és levendula

A levendulának kártevője nincs – sőt, még a környezetéből is űzi őket, ezért érdemes például rózsával párosítani – gombás betegségre pedig csak nedves, nyirkos, árnyékos helyen számíthatunk.

A levendula, mivel igazából egy félfás cserje, metszést igényel, mellyel erős növekedésre serkenthetjük és alakíthatjuk. A metszést tavasszal végezzük, ekkor vágjuk ki az elhalt, esetleg elfagyott részeket, a többi részt kb. a harmadával metsszük vissza. Ősszel a virágzás után még egyszer formára alakíthatjuk.

levendula alakítása

levendula szegély
Fotó: Shutterstock: meirion matthias

Kék színével impozáns és nagyon mutatós szegélyeket alkothatunk levendulával.

Kerti tippek

Képek forrása CC 2.0 license:

Levendula szegély: Andrew Smith,  geograph.org.uk
Levendula kertben: Richard Croft, geograph.org.uk
Levendula rózsával: Werner100359, wikipedia

Ez is érdekelhet - Kert

Previous Next
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
LavandArt – egy levendulás kertészet Albertirsán
Citromfű termesztése
Levendulás kert születik
Levendulás díszek, dekoráció
Mikor virágzik a levendula?
Szaporítás bujtással - Levendula feltöltéses és egyszerű bujtása
Öntözzük a levendulát?
Levendula szaporítás magról - levendula vetőmag
Röviden a levendula gondozásáról
Levendula öntözése
Levendula dugványozás
Levendula fajták
Egy inspiráló levendulás kert
Rozmaring
A levendulanövény ismertetése, botanikai és élettani jellemzése
Menta
Levendula szaporítása – magvetés, dugványozás és a többi lehetőség
Mikor kell metszeni a levendulát?
Levendula felhasználása
A levendula aratás időpontja – mikor takarítsuk be a levendulát?
Levendula ültetés nyáron? - a levendula termesztés feltételei
Mivel lehet aratni a levendulát?
Lestyán - a természetes ízfokozó
Angol levendula
Pattanásokra jó a levendulaolaj?
Levendula (Lavandula Angustifolia)
Levendula termesztése - azoknak akik NAGYBAN gondolkodnak
Bazsalikom termesztés - ételek, gyógyhatás
Tárkony
Levendula metszése
Francia levendula
Kell permetezni a levendulát?
Mire jó a levendulaolaj?
A levendula ültetése mikor a legjobb?
Kakukkfű termesztése
Kövess minket: