Levendula szaporítása – magvetés, dugványozás és a többi lehetőség

Te is szereted a levendulát, és szeretnél többet tudni a szaporításáról? Cikkünkben a levendula szaporításának lehetséges módjait vesszük sorra.

 

Magvetéslevendula vetőmag

A magvetés lenne a legkézenfekvőbb megoldás egy növény szaporítására. Nos, a levendula nem kifejezetten az a növény, amit könnyű magról szaporítani. A levendula híres arról, hogy nehezen kel. Szerkesztőségünk is megpróbálta a vetést két fajta vetőmaggal is, egyrészt nagyon kis százaléka kelt ki a növényeknek, másrészt nem lett belőlük a szikleveleken kívül semmi, úgyhogy a széttűzdelésig nem is jutottunk el. Ez persze senkit ne riasszon el a próbálkozástól, merthogy olyat is láttunk akinek ez nagyon ment.

Egy ismerősünk boldogan mesélte, hogy emeletes lakásuk erkélyén milyen szépek már a magról nevelt levendula növendékek. A magvetés (ivaros vagy generatív szaporítás) másik hátránya, a bizonytalan kelésen kívül, hogy a fajta azonosság nem 100% -os, tehát a magról kifejlődött növények nem biztos, hogy azonosak lesznek az anyanövénnyel, illetve a hibrid fajták, mint például a lavandula intermedia (nálunk angol levendula néven ismert leginkább) egyáltalán nem nevelhetőek magról. Ezeken kívül türelmetlen kertészeknek sem ajánljuk, mert a leglassabb módszer is a vetés, a szép bokros levendulabokorig jó pár évnek kell eltelnie.

További információk a magvetésről >>

A magvetésen kívül van még néhány lehetőség az ivartalan szaporítás módszereivel:

Tőosztás

Aki már próbálkozott tőosztással, az elmondhatja, hogy a siker gyors és biztos. A fajta azonossággal sincs gond, hiszen a növény tulajdonképp ugyanaz, ráadásul azonnal rendelkezik gyökérrel, szárral, hajtásokkal. A gondot az okozhatja, ha egy szakszerűen metszett szép kis gömb bokrot akarunk szétszedni, széthajtva az ágait, láthatjuk, hogy valahogy egy csomóban van az egész, szépen szétosztani nem igazán tudjuk, sajnálná az ember a szép kis bokrot, két szembefordított vasvillával szétszedni.

Bujtás

A levendula szaporításának szintén egyszerű, de nem igazán gyors módja, ami csak a helyszínen végezhető. Válasszunk egy szép, egészséges hosszú hajtást, hajtsuk le a földre, rögzítsük egy hajlított drót darabbal vagy egy nagy kővel egy sekély árokban, és fedjük le a szárat úgy 3cm földdel. A meggyökerezés egy ideig el fog tartani, őszi bújtatásnál tavasszal már jó eséllyel levághatjuk  az anyanövényről és új helyére ültethetjük a növényt.
Amennyiben nagyszámú új egyedet szeretnénk nyerni, akkor a feltöltéses bujtásra lesz szükségünk.

A bujtásról részletesen >>

Dugványozás

 levendula dugványozása

A dugványozás is egy kicsit pepecselős munka, de a magvetésnél megbízhatóbb és gyorsabb módszer. Az egészséges növényről tavasszal, vagy a virágzás után vágjunk kb. 10 centis dugványokat, szedjünk le 2 alsó levelet, mártsuk gyökereztető hormonba és dugjuk cserépbe 2-3 centi mélyre. Földnek ne használjunk bolti virágföldet, hanem inkább homok, perlit, komposzt keveréket. Tartsuk nedvesen a kis dugványokat árnyékos helyen, kb. 3-6 hét múlva meggyökerezik a kis növény. Készítsünk több dugványt, mint ahány kis növénykét szeretnénk, mert nem biztos, hogy kis állományunk minden egyes tagja megered.

Képes levendula dugványozási útmutató >>

A lenti videóban rozmaring dugványozásáról van szó, de a két növény egymásnak igazán közeli rokona, a levendula dugványozást ugyanígy kell készíteni. Tavasszal akár össze is téveszthető a két növény, szinte csak színében térnek el egymástól.

Levendula dugványozása  -VIDEÓ:

 

És még valami:

Bár nem tartozik igazán a szaporítási módszerek klasszikusai közé, de meg kell említenünk még egy egyszerű és biztos módszert, a palánta vásárlást, ami mérettől, típustól és bolttól függően 200 forinttól úgy egy ezresig terjed. A palántákból több helyen kínálnak szabadgyökeres növényeket, amelyek könnyen postázhatóak, olcsóbbak mint a cserepes változatok. A szabadgyökeres növények ültetésére a késő ősz az ideális, a biztos megeredéshez többszöri öntözés lehet szükséges. 

Fotó: Levendula Magazin

 levendula palánta

Ha szakszerűen metsszük a levendulabokrot akkor csodás dísze lesz a kertünknek:

 levendula virág

Fotók:

2. kép – Flick – graibeard  CC 2.0 license

Ez is érdekelhet - Kert

Previous Next
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
Mikor virágzik a levendula?
Levendulás kert születik
Levendula szaporítás magról - levendula vetőmag
Citromfű termesztése
Levendulás díszek, dekoráció
Levendula fajták
Egy inspiráló levendulás kert
Bazsalikom termesztés - ételek, gyógyhatás
Levendula metszése
Levendula termesztése - azoknak akik NAGYBAN gondolkodnak
A levendulanövény ismertetése, botanikai és élettani jellemzése
Tárkony
Röviden a levendula gondozásáról
Levendula ültetés nyáron? - a levendula termesztés feltételei
Pattanásokra jó a levendulaolaj?
Levendula dugványozás
Levendula öntözése
Levendula (Lavandula Angustifolia)
Francia levendula
A levendula aratás időpontja – mikor takarítsuk be a levendulát?
Menta
LavandArt – egy levendulás kertészet Albertirsán
Kell permetezni a levendulát?
Lestyán - a természetes ízfokozó
Levendula szaporítása – magvetés, dugványozás és a többi lehetőség
Mire jó a levendulaolaj?
A levendula ültetése mikor a legjobb?
Kakukkfű termesztése
Mikor kell metszeni a levendulát?
Szaporítás bujtással - Levendula feltöltéses és egyszerű bujtása
Rozmaring
Mivel lehet aratni a levendulát?
Angol levendula
Levendula felhasználása
Öntözzük a levendulát?
Kövess minket: