A levendula aratás időpontja – mikor takarítsuk be a levendulát?

A termesztők szerint az egyik legnehezebb kérdés annak a megítélése, hogy mikor takarítsuk be a levendulákat, de azért vannak alapvető támpontok ami mentén elindulhatunk.
Pontos dátum azért nem adható meg, mert ha hűvösebb volt a tavasz, kevés napfénnyel akkor csúszik a levendula "beérése" is. Magyarországon azért körülbelül keskenylevelű levendula esetében (lavandula angustifolia) a virágzás június első hete körül kezdődik, és a hónap végével már lassan-lassan teljesen kinyílik az összes virág, és elindul a száradás, ami több hétig is eltart.

levendula bútor

 

Az aratás időpontja a felhasználástól függ

A levendula aratás időpontja attól függ, hogy később milyen célra szeretnénk felhasználni a levendulát.

aratás sarlóval
Fotó: Shutterstock - Hardrian

Ha csokorban szeretnénk szárítani, akkor olyankor kell levágni a virágokat, amikor az első két virág kinyílt, és a többi rügy még zárt, vagy maximum a virágok harmada nyílt ki. Ha később szüretelünk, akkor szárítás után a virágok le fognak potyogni, amúgy is potyog, de ilyenkor nagyon.  Ha a legtöbb virág már kinyílott, akkor a levendulát a szárítás után ételbe, italba vagy potpourriba, illatos tasakba használhatjuk fel.

Ha olajat szeretnénk készíteni, akkor a betakarítás még később történik, fajtától függően általában akkor, amikor már a kis virágok kezdenek leszáradni.

 aratják a levendulát

 

További érdekes cikkek:

Az ajánló után a cikk folytatódik

 

A legmegfelelőbb napszak a levendula aratáshoz

Az aratáshoz válasszunk egy szép napos reggelt, és miután a harmat felszáradt, sarlóval vagy sövényvágó ollóval, kisebb mennyiségben metszőollóval learathatjuk a virágokat. Általában 20-30 cm-es szárral vágjuk le, még a fás rész felett 2-3 ujjnyival. A szár hossza általában a fajtától, a bokor életkorától, termőföld minőségétől függ legjobban. Ha összejött egy csokornyi befőttes gumival nem túl szorosan kössük össze, majd szögre, szárító állványra vagy kifeszített zsinegre felakasztva szárítjuk. Ha zsineget feszítünk ki, akkor a csokrot egyszerűen ketté választjuk és fejjel lefelé ráakasztjuk.

 szárító

Az idősebbeknek biztos ismerős ez a fa állvány, melyet itthon ruhaszárításra használtak régen.

 

 Ha nem túl nagy a mennyiség, a lépcsőkorláton is száríthatjuk a levendulát.

megszárított virág

Fotó: Shutterstock - Africa Studio

A szárított  levendula nagyon jól megőrzi eredeti kékes színét, tartós csokrokat készíthetünk belőle.

Szárított csokor, koszorú, illatpárna

Tehát, ha szárított csokrot szeretnél a vázába, vagy koszorút fonnál, akkor még a pici virágok megjelenése előtt bimbós korban kell a levendulát learatni. Ha csak illatpárnába fogod használni, vagy ételbe rakod, akkor nyugodtan gyönyörködhetsz a levenduláidban, és figyelheted a méhek döngicsélését, ráérsz még learatni a virágokat később is.

levendula zsák
Fotó: Shutterstock - Art_Maric

 

Nagy levendula ültetvények:

sorok

Ipari méretekben több helyütt termesztenek levendulát elsősorban a desztillációval kinyerhető tiszta illóolajért, ami keresett termék a kozmetika és illatszer iparban. Európában Bulgáriában, Franciaországban, Angliában termesztenek nagyban levendulát. A betakarítást teljes virágzáskor végzik, tiszta, napos időben. Az akár több száz hektáros ültetvények betakarítását célgépekkel, levendula aratásra készített kombájnokkal és traktorra szerelhető kiegészítő adapterekkel végzik. A gyorsaság fontos a betakarításkor, a learatott virágok hamar a lepárlóba kell hogy kerüljenek, mert idővel vesztenek az állás alatt illóolaj tartalmukból.

 levendula arató kombájn
Fotó: Shutterstock - David Hughes

Aratás kombájnnal - egy óra alatt akár 3 hektárt is learatnak, a nagy gépek egyszerre akár három levendula sövényt is lenyírnak.

gyors gépek
Fotó: Shutterstock - LianeM

Levendula arató gépeket bemutató videó összeállításunk: itt nézhető meg >>

Fotók:
1. Levendula Magazin
2. Villa Mucci Farm Olaszország
3. Yule Love It Farm
4. Zappowbang - CC 2.0 license
5. Green Road Farm

Ez is érdekelhet - Kert

Previous Next
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
Levendula termesztése - azoknak akik NAGYBAN gondolkodnak
Levendula ültetés nyáron? - a levendula termesztés feltételei
Levendula szaporítása – magvetés, dugványozás és a többi lehetőség
Francia levendula
Mikor virágzik a levendula?
Citromfű termesztése
Szaporítás bujtással - Levendula feltöltéses és egyszerű bujtása
A levendulanövény ismertetése, botanikai és élettani jellemzése
Kakukkfű termesztése
Öntözzük a levendulát?
Egy inspiráló levendulás kert
Mikor kell metszeni a levendulát?
Levendula (Lavandula Angustifolia)
Levendula dugványozás
Kell permetezni a levendulát?
A levendula aratás időpontja – mikor takarítsuk be a levendulát?
Levendula öntözése
Levendula metszése
Rozmaring
Pattanásokra jó a levendulaolaj?
Angol levendula
Levendulás kert születik
Levendula felhasználása
Tárkony
Bazsalikom termesztés - ételek, gyógyhatás
LavandArt – egy levendulás kertészet Albertirsán
Menta
Röviden a levendula gondozásáról
Mivel lehet aratni a levendulát?
Levendula szaporítás magról - levendula vetőmag
A levendula ültetése mikor a legjobb?
Levendula fajták
Levendulás díszek, dekoráció
Lestyán - a természetes ízfokozó
Mire jó a levendulaolaj?
Kövess minket: