Egy magyar pár, akik Németországban laknak, de Lajosmizsén, Kecskeméttől 20 km-re tartották az esküvőjüket, mindezt saját szervezésben, stílusosan de különösebb felhajtások nélkül. És persze LEVENDULÁVAL! A menyasszony, Detti beszámolóját olvashatjátok:
„Tizenévesen együtt voltunk egy hittantáborban Ákossal, (ennek 2o éve), utána ugyan levelezgettünk pár hónapig, de mikor az megszakadt, nem erőltettük. Egyrészt nagyon fiatalok voltunk, másrészt Ákos szerzetesnek készült, gondoltam úgysem „terem babér itt nekem”. Eltelt több mint 2o év, mindketten éltük az életünket, elvégeztünk sulikat, kapcsolataink voltak (Ákosnak nem sikerült házassága és lett két gyerkőce is időközben), mire útjaink ismét összetalálkoztak.
Ákos keresett meg, nem újraismerkedési szándékkal, hanem, mint régi ismerősét. Levelezni kezdtünk és nagyon rövid idő alatt úgy éreztük, hogy egymásnak teremtődtünk. Mivel Ákos külföldön élt, az első randi pár hónapot váratott magára, de mesebelien sikerült. Egy évig főleg skype-távkapcsolatban éltünk, (körülbelül havonta találkoztunk 3-4 napot), 1 év után költöztem Németországba. Szerettem volna otthon lezárni és rendezetté tenni a függő dolgaimat (munkahely, lakás, pénzügyek stb.) és Ákosnak is volt tennivalója saját életében. Ebben az évben február 19-én megszületett a kisfiunk Bernó (Bernát), szeptember 8-án pedig összeházasodunk – (stílusosan) az első randink harmadik évfordulóján.
Az esküvőnk Lajosmizsén volt a hangulatos Öreg Tanyacsárdában. Nagyon sok időt nem szántunk a szervezésre, egyszerű, cicomamentes lakodalomra vágytunk, mindenféle hatásvadászat nélkül. Év elején viszonylag „olcsón” vettünk egy nagy doboz (5o csokor) eredeti provance-i levendulát, abból + csipkéből készült a dekoráció (és meghívó is), „vintage”-stílusban, melyeket én készítettem. Az esküvőnk olyan volt, ahogy megálmodtuk, illett hozzánk és a letisztultságot kedvelő ízlésünkhöz. Volt nagy vendégsereg, zene-tánc-finom ételek, sok nevetés, játékok – mindez igazán jó hangulatban, harmóniában – pont úgy ahogy az életünket is éljük!”
Fotók: Ivor Andrea - Jürgen