Levendula szárítása

A levendula szárítása nem tartozik a bonyolult feladatok közé, a levendulavirágok levágása után az esetleges túl sok levelet könnyedén távolítsuk el, és valami jobbfajta gumival kössük szorosra (figyelem: száradás közben a szárak zsugorodnak kicsit, ezért ne legyen túl laza a kötés), és virágokkal lefelé lógassuk fel őket.

Száríthatjuk fedett teraszon, jól szellőztethető melléképületben, lakásban. A száradási idő mindig függ a páratartalomtól és a hőmérséklettől. Nagy melegben akár egy hét alatt is megszáradnak a csokrok, de a száradás ennél több időbe is telhet.  A száradási időt befolyásolja a csokor nagysága, a méretes csokor közepe, amelyet nem igazán ér már levegő, jóval lassabban szárad, mint a külső szárak és virágok.

Ha csokornak szárítjuk a levendulát akkor ne várjuk meg, amíg kinyílik az összes virág, az elvirágzást pedig semmiképpen, mert az már csak morzsoláshoz lesz jó inkább. Ha szárított csokrot szeretnénk, akkor szüreteljünk, ha csak pár virág nyílott ki, ebben az esetben jóval kevesebb lesz a lepotyogó virág.
 

hogyan szárítsuk a levendulát


Ha lakásban szárítjuk, készüljünk fel, hogy potyogni fog, hetekig. Ha nagy a huzat akkor nagyon, tehát olyan helyre, ahol nem tudjuk pár mozdulattal könnyedén felsöpörni a lesett virágokat a bosszúság elkerülése érdekében ne lógassunk csokrokat.

 

Fotók: LM

Ez is érdekelhet - Kreatív

Previous Next
  • 1
  • 2
  • 3
Boricseri
Levendula Porta
Kérdések és válaszok a házi szappanokról
NTA-kerámia egyedi kézműves levendulás termékei
Levendula sziget
Szentmihályi levendulafarm
Levendula quilling készítése lépésről lépésre
Levendula Fotópályázat 2012 - Díjazott képek
A levendula szappan titka
Imádom a levendulát - interjú
Levendula ékszer üvegből
Levendula olaj masszázshoz
Levendula koszorú morzsolt levendulából
A levendula a csábítás virága
Faragott levendula babák
Levendula koszorú készítése – VIDEÓ
Levendulás olívaolaj szappan készítése – VIDEÓ
Lila orgona koszorú készítése
Kövess minket: