El Proyecto Lavanda - Mexikói levendula szövetkezet

Vakítóan tűző nap, por és por mindenfelé, a környéken lassan már csak a kaktuszok bírják szusszal, illetve víz nélkül. Ideális helyszín egy western film forgatásához, de élhetetlen a mindennapokban. A több éve tartó extra szárazság miatt jelentősen lecsökkent az állatállomány, hiszen szinte lehetetlen volt a hagyományos mezőgazdasági növényeket termeszteni, megkezdődött a környékről a lassú elvándorlás. Mexikóban vagyunk - 2000 után néhány évvel.

Valahol Közép-Mexikóban

Közép Mexikó

Mini helyi szövetkezet - levendula termesztés, azt hogy is kell?

A kezdeti nehézségek után 2006 tavaszán 8 mezőgazdasági termelő együttműködésével indult el a Nagy Levendula Projekt (El Proyecto Lavanda). A nehézségek nem is voltak annyira aprók, például: még senki sem termesztett közülük levendulát, fogalmuk se volt, hol lehet az ültetvényhez növényeket venni, illetve a vízellátás is gondot jelentett.

Az első közös beruházás egy új szivattyú vásárlása volt a St. Anthony Alliance (SAA) non profit szervezet segítségével. Persze, már magának a levendula termesztésének az ötlete is a SAA szervezettől származott, akik végig segítették a közösséget, a sikeres vállalkozás létrejöttétől a felfuttatásáig. Majd jött az egy hektáros levendula ültetvény létrehozása, ami mára már megtöbbszöröződött.

levendula projekt Mexikó
A környék kevés dologgal büszkélkedhetett, ezek egyike a hosszú napsütéses órák száma. Forró napsütésből pedig akadt bőven. A levendula pedig imádja a napot, viszonylag igénytelen, kevés a kártevője, nem igazán műtrágya igényes. Évelő, 8-12 évig is ontják a bokrok szakszerű termesztés esetén a lila virágokat. Ráadásul a levendula szárazságtűrő, ami azonban tényleg csak tűrést jelent, ezen az égtájon még a levendula sem bírja víz nélkül.

Az újdonsült ültetvényen a legtakarékosabb, és a levendula termesztéshez legideálisabb öntözési módszert a csepegtető rendszerű megoldást választották. A víz különösen az új telepítések esetén nagyon fontos, rendszeres utánpótlás nélkül a palánták hamar tönkremennek.

lavender project

http://thelavenderproject.com

A faluból egy helybeli egy nyarat az Egyesült Államokban töltött egy levendula gazdaságnál, ahol megismerta a levendulatermesztés, betakarítás, feldolgozás pontos részleteit. Visszatérve helyben kamatoztathatta a többikkel együtt az Államokban látottakat. 

mexikó levendula termesztők

A projekt nagyon komoly támogatást kapott több szervezettől is. Jogi, kereskedelmi, piaci és beszállítói lehetőségeket. A feldolgozás helyben történik: illóolajat állítanak elő, a kis szövetkezet hölgy tagjai levendulás szappanokat, illatzsákokat, párnákat készítenek luxusszállodák és butikok részére.

 levendula szappan

Fotók: levendula - Flick Vironevaeh

Csoportkép és szappan: http://thelavenderproject.com/

Ez is érdekelhet - Termesztők

Previous Next
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
Pattanásokra jó a levendulaolaj?
A levendula aratás időpontja – mikor takarítsuk be a levendulát?
Rozmaring
Mohos Gyógynövény Lepárló / Rábapatona - Levendula lepárló
Angol levendula
Levendula felhasználása
Lestyán - a természetes ízfokozó
Levendula fajták
Levendula szaporítás magról - levendula vetőmag
Mikor virágzik a levendula?
A pannonhalmi levendula lepárlóban jártunk - Pannonhalmi Főapátság Gyógynövénykert
Levendula termesztése - azoknak akik NAGYBAN gondolkodnak
Levendula szaporítása – magvetés, dugványozás és a többi lehetőség
A levendulanövény ismertetése, botanikai és élettani jellemzése
Lyndoch levendula farm és kávézó – Ausztrália
Levendula aratás – ügyes kezek és masinák – VIDEÓK
Röviden a levendula gondozásáról
Öntözzük a levendulát?
Levendula Pincészet – Lovas
Mivel lehet aratni a levendulát?
Kakukkfű termesztése
Püspökszilágyi levendulás - Ivett flower and lavender garden
Francia levendula
Diósviszlói levendulás farm
Menta
Levendula metszése
Levendula ültetés nyáron? - a levendula termesztés feltételei
A levendula ültetése mikor a legjobb?
Szaporítás bujtással - Levendula feltöltéses és egyszerű bujtása
Bemutatkozik a Völgyeskert
Levendula és bor – Matanzas Creek borászat
Tihanyi levendula palánta
LavandArt – egy levendulás kertészet Albertirsán
Mikor kell metszeni a levendulát?
Kell permetezni a levendulát?
Tárkony
Bazsalikom termesztés - ételek, gyógyhatás
Levendula Kertészet, Csopak
El Proyecto Lavanda - Mexikói levendula szövetkezet
Bridestowe Estate – egy levendula farm Tasmániában
100% levendula olaj magyar termelőktől - 1 rész.
Yule Love It – Levendula farm
Levendulás kert születik
Citromfű termesztése
Levendula öntözése
Levendula (Lavandula Angustifolia)
Levendulafarm a Mátra lábánál – Romhányi Balu Manufaktúra
Levendulás díszek, dekoráció
A “Le Domaine Du Canard” birtok Homokkomáromban, Zala megyében
Egy inspiráló levendulás kert
Levendula dugványozás
Mire jó a levendulaolaj?
Egy fantasztikus nap – Hőgyész levendula szüret – 2012 július
Kövess minket: